A tiszteletbeli konzul


Randrianasolo Lalarison Richard vagyok, madagaszkári születésű, 24 éve élek Magyarországon a családommal. Feleségem magyar, 2 lányunk van - a nagyobbik már férjhez ment, a kisebbik építőmérnök - és egy unokánk.

1974-ben azért jöttem el Madagaszkárról, hogy egyetemi tanulmányokat folytassak az akkori Szovjetunióban. Moszkvába kerültem, ahol olajmérnöki diplomát szereztem, majd Budapesten az ELTE-n programozó-matematikusként, a Kandó Kálmán Muszaki Foiskola irányításitechnikai szakán pedig „Digitális irányitástechnikai” szakmérnöként végeztem. Később közgazdász diplomát is szereztem a roueni (Franciaország) Kereskedelmi Főiskolán, illetve EMBA (Executive Master of Business Administration) diplomát az amerikai Purdue Egyetemen.
Budapesten mérnökként kezdtem dolgozni, majd közgazdászként, pénzügyi elemzőként, pénzügyi kontrollerként folytattam.

A sokéves magyarországi tartózkodás során egyre inkább úgy éreztem, hogy elszakadtam a saját hazámtól - Madagaszkártól. Mindenképpen szerettem volna tenni valamit egyrészt azért, hogy a magyaroknak ne csak Benyovszky Móric neve jusson eszükbe, ha meghallják, honnan jöttem.

Azt gondoltam, hogy sokat segíthetne, ha a két ország közötti hivatalos kapcsolatot is valamilyen módon szorosabbá lehetne tenni.

A barátaim bátorítottak, hogy nyújtsak be egy javaslatot a Madagaszkári Köztársaság Külügyminisztériumába, melynek célja az volt, hogy a Madagaszkári Köztársaság hivatalosan vegyen fel közvetlen kapcsolatot a Magyar Köztársasággal.

A javaslatomat elfogadták, és 2005 májusában a Madagaszkári Köztársaság Elnöke, jóváhagyta a kinevezésemet Madagaszkár tiszteletbeli magyarországi konzuljaként.

2005 decemberében pedig a Magyar Köztársaság Elnöke jóváhagyta, hogy Magyarországon megnyíljon a Madagaszkári Köztársaság Konzulátusa.


  A tiszteletbeli konzul feladata és szerepe

  • Mit jelent az, hogy "tiszteletbeli" konzul?

    - A tiszteletbeli konzulok tevékenységét, feladatát és szerepét az 1963. április 24-én Bécsben elfogadott Egyezmény rögzíti.
    A tiszteletbeli konzuli feladatokat rendeletek szabják meg, melyeket a diplomáciai vagy konzuli képviseletekkel való szoros együttműködés alapján lehet maradéktalanul teljesíteni.


  • A diplomáciai hierarchiában milyen helyet foglal el a tiszteletbeli konzul?

    - A tiszteletbeli konzul az irányítási jogkört gyakorló konzuli képviselethez tartozik. A diplomáciai hierarchiában a konzulátus az adott országot külföldön képviselő nagykövetségeket és főkonzulátusokat követi.


  • Kiből lesz tiszteletbeli konzul?

    - Tiszteletbeli konzuli feladat ellátására olyan személy, vagy a fogadó állam állampolgára javasolható és nevezhető ki, aki közmegbecsülést élvez, továbbá társadalmi állása, vagyoni helyzete, büntetlen előélete, képzettsége révén alkalmas az e tisztséggel járó feladatok teljesítésre.



  • Mi az ön feladata?

    - A most létrehozott konzulátus, így az én elsődleges feladatom a Madagaszkári Köztársaság és a Magyar Köztársaság közötti kereskedelmi, gazdasági, kulturális, tudományos és idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztésének előmozdítása, továbbá a madagaszkári állampolgárok, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek érdekeinek képviselete és védelme.


  • Mit tart munkájában a legfontosabbnak?

    - A tiszteletbeli konzul feladatai sokrétűek és minden egyes feladatkör egyaránt fontos: mind a kapcsolatok előmozdítása, mind a felvilágosítás, mind az érdekképviseleti feladatok. Természetesen fontos részt venni minden olyan megmozdulásban, amely Madagaszkár hírnevét és presztizsét növeli Magyarországon.



    .....: vissza a tetejére :.....